Mire elég a 2016-os belépőszint?

 

Az átlag okostelefon vásárlók látókörébe általában nem a legdrágább, felső kategóriás megoldások kerülnek. Persze mindenki szereti az újdonságokat megtapogatni, álmodozni egy kicsit – hogy aztán a pénztárcánkat szemügyre véve visszatérjünk a földre, és válasszunk egy ár/érték arányban jó készüléket, ami ugyan nem tud semmi kiemelkedőt, de kinéz valahogy és nem túl drága.

A Samsung Galaxy A3 esetében a “kinéz valahogy” jelző bőven teljesül, sőt – kompakt méretben kapunk egy tényleg elegáns telefont, amit jó kézbe venni, jó ránézni, jó használni. De hol a buktató? Igazából sehol, bár vannak apróságok amik kimaradtak, és az ára is csökkenhetne még egy keveset, de ez ugyebár mindig csak idő kérdése.

Külső/Hardver

 

Az A3 (2016) le sem tagadhatná, hogy az S6 sorozat kistestvére, már ami a külsőt illeti. A Gorilla Glass 4-es üvegből nem csak az előlapra, de a hátlapra is jutott, aminek van előnye is meg hátránya is természetesen. Ha tiszta a hátlap (értsd: 3 másodperce töröltük le) akkor gyönyörű ahogy tükörsima felületén megcsillan a napfény, és élvezzük is ki ezt a pár másodpercet, mert sokáig nem fog tartani. A felület ugyanis ujjlenyomat mágnes, így marad a maszatok elviselése, vagy az állandó törölgetés – vagy egy tok, amivel el is veszítjük az exkluzív kinézetet. Viszont ez utóbbi segít majd abban is, hogy a készülék ne akarjon kicsúszni a kezünkből, az üveg ugyanis nem arról híres, hogy túlzottan érdes felület lenne.

A 13MP-es kamera bár kiemelkedik a síkból, nem olyan mértékben, mint tette azt az S6 esetében, ez pedig mindenképpen üdvözlendő megoldás.

Az már kevésbé, hogy az előlapról kimaradt a fényérzékelő szenzor, emiatt a fényerőt mindig manuálisan kell állítgatnunk. Nem tudom mennyire okos döntés kihagyni egy vélhetően 1 dollár alatt lévő alkatrészt 2016-ban, de el kell fogadnunk, hogy ez most kimaradt.

DSC_0008-Edit

A kijelző fényereje egyébként jó, kiváltképp a legalsó állás, ahol már épp csak dereng a megjelenítő – éjszaka ez jó szolgálatot fog tenni. A panel felbontása nem akar vetekedni a felső kategóriával, be kell érnünk ezúttal 720 x 1280 pixel megjelenítésével, ami nagyjából 312 ppi-s értéket jelent. Ez abszolút nem vészes egyébként, bár ha magasabb felbontáshoz vagyunk szokva akkor biztosan látni fogjuk a különbséget, de önmagában semmi baj sincs a kijelzővel.

DSC_0014-Edit

A Samsungra jellemző fizikai Home gomb itt is jelent van, ezúttal viszont nem rejt ujjlenyomat olvasót. És kimaradt még valami ami számomra fájó pont – az értesítést jelző LED. Ennek hiányát a Samsung szoftveresen próbálja orvosolni, ugyanis ha megfogjuk a készüléket és volt valamilyen esemény amiről lemaradtunk, akkor rezgéssel adja ezt tudtunkra. Ez tök jó, viszont emiatt nem elég csak ránézni a készülék felső részére, hogy a jól ismert villogásból megtudjuk volt-e hívásunk vagy érkezett-e üzenetünk, hanem meg kell fogni a telefont. Akkor meg már teljesen mindegy szerintem, mert úgyis feloldjuk a kijelzőt, tehát a rezgés inkább már csak gesztus értékű lesz maximum, mint hasznos.

DSC_0011-Edit

A dupla üveg által szendvicsbe fogott fém kerettel ellátott A3 (2016) tehát külsőre rendben van, de mi a helyzet a hardverrel?

DSC_0013-Edit

Processzorként egy Exynos 7578-as került bevetésre, ami csak ebben a készülékben teljesít szolgálatot, és hát nem egy erőművész. A felület megmozgatásával nem lesznek komolyabb bajok, viszont egy-egy komolyabb 3D-s játéknál már bizony küzdeni fog a SoC még akkor is, ha a mellé pakolt 1.5GB RAM nem vészesen kevés. Ennek oka lehet a Mali-T720MP2-es GPU is, ami egy belépőszintű megoldás – hardcore játékra tehát ne feltétlenül ezt a készüléket válasszuk, ezzel együtt a mindennapokban nem lesznek hatalmas megakadások, átlag dolgokra elég a hardver.

SAMSUNG Galaxy A3 (2016)
MÉRETEK 134.5 x 65.2 x 7.3 mm
SÚLY 132g
KIJELZŐ Technológia Super AMOLED
Méret 4.7”
Felbontás 720 x 1280 pixel (~312 ppi)
Kijelző/előlap arány ~69.4%
ÉRTESÍTÉSI LED  
CPU Típusa Exynos 7578
Magok száma Quad-core 1.5 GHz Cortex-A53
GPU Mali-T720MP2
RAM 1.5GB
TÁRHELY 16GB
BŐVÍTHETŐSÉG microSD, max 128GB
KAMERA, ELŐLAPI  Felbontás 5MP
KAMERA, HÁTLAPI Felbontás 13MP
Videófelvétel 1080p@30fps
NFC
WIFI Wi-Fi 802.11 b/g/n
GPS A-GPS, GLONASS, BDS
BLUETOOTH v4.1, A2DP, EDR, LE
FM RÁDIÓ  
UJJLENYOMAT OLVASÓ  
AKKUMULÁTOR Li-Ion 2300 mAh
ELÉRHETŐ SZÍNEK Black, White, Gold, Pink

 

Tesztprogram neve Benchmark Elért pontszám
PC Mark for Android v1.1 Work Performance  4015
BASEMARK X Game Benchmark  9165
BASEMARK OS Platform Benchmark Overall  636
System  1343
Memory  445
Graphics  414
Web  660
ANTUTU v6.1.4 3D 4515
UX 13354
CPU 12983
RAM 5421
Összpontszám 36273
Geekbench 3 Single-Core Score  695
Multi-Core Score  2124

 

Szoftver

 

Az Android 5.1.1-es verziója ezúttal is a TouchWiz felülettel egészül ki – a megszokott színek és ikonok persze most is is lecserélhetők a különféle témák segítségével. Ezekből rengeteget megtalálunk a megfelelő menü alatt, akár szín szerint is szűrhetünk, szóval biztosan lesz olyan ami tetszik majd.

A Samsung saját böngészője is helyet kapott a készüléken (Internet néven fut) amit én egyébként napi szinten használok leginkább az ujjlenyomat integrációja miatt – az olvasó hiánya miatt itt viszont ugyebár ennek nem vesszük hasznát.

Van természetesen dedikált zene- és videólejátszó, ahogy virtuális jegyzetfüzet és hangrögzítő is. A file-ok között turkálhatunk a beépített file kezelővel is, így nem feltétlenül kell letöltenünk ilyen jellegű alkalmazást a Play áruházból.

A naptár szép és jól átlátható, extra benne, hogy mutatja az elkövetkező pár nap időjárását is. Kis dolog de mindenképpen hasznos. Van FM Rádió, az első bekapcsolásnál a készülék végigpásztázza a frekvenciákat, és elmenti a talált adókat. Fülhallgató csatlakoztatása persze ilyenkor kötelező, az fog antennaként funkcionálni.

Az Intelligens kezelő lehet még hasznunkra az előre telepített szoftverek közül; segítségével lehet töröli az alkalmazásokat, kiüríteni a programok által termelt szemetet (cache, hátrahagyott és hirdetési file-ok). A program alapját most is a Clean Master adja. A program része még egy alap védelmi megoldás is, mely az Intel Security-től származik, és a KNOX-szal kiegészülve hatékony védelmi vonalat képez.

A kijelző képernyőmódja 4 metódus szerint állítható; az Adaptív megjelenítés automatikusan kalibrálja a színeket a tartalomtól függően, az AMOLED-mozi még harsányabb színekkel operál, míg az AMOLED fénykép és az Alapvető mód sokkal inkább természetesebb hatást kelt.

A felső kategóriánál jóval több lehetőség lapul a Mozdulatok és gesztusok menüpont alatt, itt csak a már említett Intelligens jelzés ki/be kapcsolója árválkodik – ez az a funkció, ami a LED hiányát rezgéssel hivatott orvosolni – a semminél végül is több.

A Samsung saját billentyűzetének magassága állítható, szótára bővíthető, tud magyarul, és a szöveget nem csak pötyögéssel, hanem Swype-szerűen, húzással is be tudjuk vinni – méghozzá meglehetősen hatékonyan.

 

Kamera

 

Az A3 (2016) 13MP-es hátlapi és 5MP-es előlapi kamerát kapott – és azt kell mondjam, a minőséggel elégedettek lehetünk. Már amennyiben nappali, jó fényviszonyok között próbálkozunk, mert este bizony hamar el fog hasalni a szenzor.

Napsütésben viszont valóban jó képeket lehet készíteni, jó a dinamikatartomány, szép élénkek a színek.

A kamera alkalmazást meg tudjuk nyitni közvetlen a kezdőképernyőről is, elég ha csak duplán nyomjuk a Home gombot. Többféle mód közül is választhatunk, van professzionális mód is, ahol állítható az ISO érzékenység, a fényérték és a fehéregyensúly (RAW nincs).

Van mód természetesen panoráma készítésére is, van HDR és Éjszakai mód is – ez utóbbi segíthet kicsit javítani a fényszegény körülmények között készült alkotások minőségét.

Fenti módokon túl (ahogy azt már a Samsungtól megszokhattuk) letölthető még néhány plusz is, amikkel pl. animált gif, hátsó kamerás selfie vagy hangos kép is készülhet.

Az automatikus fókusz kicsit lehetne talán gyorsabb, illetve néha előfordult, hogy abszolút nem arra fókuszált amire logikus lett volna, ilyenkor egyszerűbb manuálisan belenyúlni – még jobb lenne, ha erre sem lenne szükség. Ha viszont süt a nap szép képek fognak kipotyogni az A3-asból, szóval nagy általánosságban nézve nem rossz a kamera teljesítménye.

 

Összegzés

 

Minden készülék az árához mérten jó vagy rossz. Az A3 2016-os kiadása még viszonylag friss darab, emiatt az ára is relatív magasnak mondható, 90 ezer forintért juthatunk hozzá függetlenül a nagyobb üzletekben (kisebb GSM boltokban megtalálható lehet már 70.000 környékén is, de én személy szerint azokkal nem számolok).

Elég nehéz megmondani, hogy ennyit megér-e, bár az tény, hogy külsőre valóban szép lett, a belső elfogadható, a kamera sem rossz. Viszont hiányoznak olyan manapság már alapnak tekinthető dolgok mint az értesítő LED, a fényerőszabályzó szenzor, de ide sorolhatom az ujjlenyomat olvasót is, ami lassan sztenderddé válik minden készülékben a középkategóriától felfelé. Szolgáltatói kínálatban már más a helyzet, ott lényegesen olcsóbban megvehetjük a készüléket, persze ilyenkor minden esetben számolnunk kell a 2 év hűségidővel is – ha viszont ez számunkra nem probléma, akkor érdemes lehet körülnézni az ajánlatok között.

SAMSUNG Galaxy A3 (2016)
6.9 Szerintünk
0 Szerintetek (0 szavazat)
Ami tetszett
  • Elegáns külső
  • Jó kamera
  • És ami kevésbé
  • Ár
  • Összegzés
    A Samsung Galaxy A3 (2016) egy kellemes középkategóriás készülék felsőkategóriás kinézettel, nappali fénynél jól teljesítő kamerával, viszont árához képest kellemetlen hiányosságokkal. Összességében nézve nem rossz ajánlat, de (még) kissé drága.
    KÜLSŐ
    SZOFTVER
    HARDVER
    KAMERA
    ÁR/ÉRTÉK ARÁNY
    Amit Ti gondoltok Szerinted?
    Sorrend:

    Legyél Te az első aki értékel!

    User Avatar
    {{{ review.rating_title }}}
    {{{review.rating_comment | nl2br}}}

    Show more
    {{ pageNumber+1 }}
    Szerinted?

    HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

    Írd be a hozzászólásod!
    Kérlek írd be újra a neved