Minden amit az Android 7 (Nougat) frissítésről tudni érdemes

0

Mi lesz az első készülék ami a Nougat-tal érkezik? Mi az ami biztos nem frissül? Mik az újdonságok? Alább megtudod a válaszokat…

A Google tegnap hivatalosan is bemutatta az Android 7-es verzióját, mely végül a Nougat nevet kapta – mint ismeretes a cég mindig valamilyen édességről nevezi el az új főverziókat, most sem lett ez tehát másként.

Az új szoftver oldala már élesedett is, melyen az újdonságok listáján kívül hivatalosan is megerősítést nyert az eddigi hír, miszerint egy LG készülék, a V20-as fogja elsőként out of the box futtatni a Nougat-ot.

A hazánkban is elterjedt Nexus 5 és Nexus 7 (2013) biztosan kimarad a frissítésből, persze ez valahol érthető is, hisz nem mai készülékekről beszélünk. A biztonsági frissítéseket ettől még továbbra is megkapják, de az új főverziót (hivatalosan) már nem.

Gyorsabb és egyszerűbb frissítések

A Nougat a Chrome OS-hez hasonló észrevétlen és egyszerű frissítéseket ígér – amíg mi csináljunk a dolgunkat, a háttérben szinte észrevétlenül és zavaró tényezők nélkül megtörténnek a frissítések – maximum egy újraindításra lesz szükség a folyamat végén.

A továbbfejlesztett folyamatoknak köszönhetően pedig az újraindítás után nem fog olyan sokáig tartani a a programok optimalizálása, mint jelenleg – biztosan mindannyian találkoztunk már egy nagyobb frissítés után az ominózus “Optimalizálás” képernyővel, ami sok sok percre “tartott fel” minket…

Több ablakos multitasking

Akinek Samsung készüléke van, annak már régi ismerős lehet az a funkció, amikor 2 ablakot futtatunk szimultán a kijelzőn – az egyik egy böngésző, a másik meg mondjuk a Youtube felülete. Nos, a Nougat elhozza ezt a feature-t minden készülékre – ráadásul minden program esetében működni fog a dolog, még csak a fejlesztők implementációjára sem lesz szükség. A képernyő 50/50 százalékban lesz megosztva a telefonok egymás alatt/fölött, tableteken pedig egymás mellett helyezkednek majd el a programok. A nagy kijelzős eszközökön pedig akár mi magunk is megadhatjuk egy-egy ablak méretét.

Még fejlettebb értesítések

Az Android Nougat-ban már közvetlenül a értesítési sávból is válaszolhatunk az üzenetekre, nem kell megnyitnunk sem magát a programot melybe az üzenet érkezett. Ezen funkcióhoz azonban már szükséges, hogy a készítők engedélyezzék ezt a lehetőséget. Természetesen ilyenkor csak gyorsüzeneteket tudunk küldeni, ha részletesebb választ szeretnénk írni, akkor továbbra is meg kell nyitnunk magát a programot, és onnan válaszolni.

A telefonod még gyorsabb lesz és még tovább bírja az akkumulátor

phone_doze

A Google féle “Project Doze” gondolom mindenkinek ismerősen cseng – ez a fejlesztés felelős azért, hogy mikor nincs használatban a készülék, bizonyos folyamatok leállnak/hibernálódnak, ezáltal kevesebb terhelést kap a hardver – minek következtében kitolódik az akkumulátoros üzemidő.

A funkció a Marshmallow kapcsán mutatkozott be, a Nougat-tal pedig még tovább finomították. Eddig az optimalizálás csak akkor lépett életbe mikor a készülék mondjuk az asztalon hevert, tehát tényleg abszolút nem volt használatban – mostantól azonban már a zsebünkben/táskánkban is bekapcsol a funkció. A készülék időnként életre kel majd, hogy megnézze érkezett-e új üzenet, vagy hogy például frissítse a helyzetünket.

Kevesebb mobil adathasználat

A mobilnetet világszinten relatíve drágán mérik – ez különösen igaz hazánkra, ahol átlagban 500MB-os csomagokkal rohangálnak az emberek. A Nougat részben segít a problémán, ugyanis ha beállítjuk, hogy csak limitált csomaggal rendelkezünk, akkor csökkenti a háttérben történő adatforgalmat – nem ellenőrzi például olyan gyakran, hogy érkezett-e új tweet vagy email. A Data Saver névre hallgató funkciónak megadhatjuk, hogy ignoráljon bizonyos appokat, működéséről pedig egy ikon fog tájékoztatni minket az állapotsorban.

Még több “emberi” emoji

New_Emoji

A most hozzáadott 72 új ikonnal az Android 7.0 már több mint 1500 emoji-t ad a kezünkbe, ezek közül pedig sokat újrarajzoltak hogy még… emberibb legyen.

Az alap Android emoji stílus továbbra is inkább rajzfilmes stílusú, de a gyártók mindig hozzáadják a saját elképzeléseiket is – bevett gyakorlat ez a Samsung és az LG berkein belül is.

Továbbfejlesztett biztonság

A személyes adatok védelme mindenkinek fontos, az Android Nougat új szolgáltatása pedig még biztonságosabbá teszi a dolgokat.

Mikor elindítjuk a készüléket, bizonyos programok csak részben fognak működni egészen addig, amíg be nem lépünk, vagy meg nem adjuk a biztonsági kódot. Az alap funkciók persze működni fognak enélkül is, megjönnek az üzenetek, lehet hívás indítani vagy fogadni, azonban lesznek más programok, melyek adatai rejtve maradnak – egészen a bejelentkezésig.

A funkció beépül az Android Device Manager-be és segít megőrizni adataink biztonságát ha mondjuk a készüléket ellopnák vagy elveszítenénk.

Ezen kívül a Nougat-ban lehetőség lesz megadni, hogy egy app csak mondjuk egy mappához férjen hozzá (mondjuk a képek könyvtárához), és ne az egész tárhelyhez.

Változik még a helymeghatározásért felelős API is, legalábbis annyiban, hogy ezentúl titkosított csatornán (HTTPS) mehetnek keresztül az adatok.

Android For Work

Sokan privát készüléküket használják a cégen belül is – sokszor fejfájást okozva ezzel maguknak, vagy a helyi IT-s srácnak. Az ő szintjükre levetítve is változásokat hoz a Nougat, remélhetőleg könnyebb és átláthatóbb beállításokat tudnak majd tehát eszközölni a jövőben.

Android TV felvételi lehetőség és PIP funkció

Az Android TV-be alap felvételi lehetőségek kerülnek, felvehetjük azt amit épp nézünk, de akár későbbi időpont is megadható. Mivel egyre inkább terjednek azok a tv készülékek, melyek már Android TV-vel érkeznek, így ezen szegmens fejlődése is üdvözlendő, és vélhetően a jövőben még inkább fókuszba kerül.

Új kisegítő lehetőségek

A kisegítő lehetőségeket sokan nem használjuk – akinek viszont kell, annak nagyon megkönnyíti a mindennapjait.

Az egyik leglátványosabb újítás a Screen Zoom, melynek segítségével az egész tartalom mérete megnő. Eltérően az eddig létező beállításoktól, melyek mondjuk a képeket, vagy a szöveg méretét növelték meg, ezen beállítás segítségével minden nagyobb lesz. A témában járatosak már sejthetik, mitől; a funkció a display density értékén változtat, ezt pedig eddig csak root után lehetett állítgatni. A funkció állítása után tehát nem csak a szövegek, de az értesítési sáv maga, vagy a navigációs gombok mérete is megnövelhető.

Ezen kívül egy másik szintén hasznos funkció, hogy már a legelső bekapcsolásnál is igénybe vehetőek a kisegítő lehetőségek, így már az első lépéseknél is bekapcsolható például olyan feature, amivel mondjuk a látássérültek is könnyedén be tudják állítani új készüléküket.

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Írd be a hozzászólásod!
Kérlek írd be újra a neved