Első körben szeretném leszögezni, hogy a Trusted Contacts nem egy nyomkövető app, így nem fogod tudni észrevétlenül követni a csajodat/pasidat/gyerekedet – nem is ez a cél, és a program sem erről szól.

Sőt, igazából pont a fordítottja az eddigi hasonló elgondolásoknak – de mindjárt el is magyarázom miért.

Szóval feltelepítjük a programot 2 (vagy több) készülékre, és már az első indításnál meg is tudjuk adni, ki kérheti le aktuális helyzetünket. Én a feleségemet adtam meg, aki pár másodpercen belül kapott is egy emailt, hogy mit műveltem, és hogy ha akarja, akkor ő is felteheti a programot, és mondjuk visszajelölhet engem. Mert ha már egy család vagyunk, legyünk itt is egyek, ugye.

proto_thelma_elliot_sm

Így mi innentől kezdve bármikor lekérhetjük a másik tartózkodási helyét – már ha a másik beleegyezik. A program logikájában ugyanis itt van egy kis csavar az eddigiekhez képest –

a hely elküldése ugyanis csak akkor történik meg, ha azt a küldő fél engedélyezi.

screen_sharing_notif-width-558A program alap ötlete ugyanis az, hogy a kereső felhasználó csak úgymond “megpingeli” a másik felet, aki visszajelez, hogy minden ok. Ilyenkor nem is küldjük el a helyzetünket, ez az alap felállás. Persze ha szeretnénk, akkor elküldhetjük, így a másik látja, hogy épp merre járunk a találkozó helyszínétől, kb. mikor fogunk hazaérni, stb. de ha szeretnénk, akkor inkább csak virtuálisan beintegetünk, hogy ja, látom kérdezed, persze, minden ok.

Viszont ha nem küldünk semmit 5 percen belül, akkor a program bizony úgy ítéli meg, hogy valami nincs rendben, és automatikusan elküldi helyzetünket az azt kérő félnek, aki a Google Maps segítségével máris láthatja merre vagyunk. Ez működik egyébként kikapcsolt készülék esetében is.

Ha bajba kerülnénk akkor arra is van lehetőség, hogy mi magunk küldjük el helyzetünket az általunk megadott kontaktoknak, tehát segítségkérésre is alkalmas a program.

A legjobb persze, ha életünk során sosincs szükség ilyesmi megoldásokra, de szerintem egy ilyen program minden mai okostelefonon elfér. Just in case. 😉

Trusted Contacts
Trusted Contacts
Developer: Google LLC
Price: Free