Okoskarkötővel már találkozhattunk több gyártó tálalásában is, a Huawei féle megközelítés azonban sok szempontból kissé más, mint a többieké – nézzük is meg, hogy miért!

Vissza
Következő

Külső/Hardver

Ha csak simán kibontjuk (az egyébként elég gusztusos) csomagolásából a B3-at, akkor elsőre nem fog feltűnni semmi extra. Szokásos csuklóra tehető okos eszköz, a szokásosnak mondható kialakítással és tudással – de közben még is van itt egy elrejtett csavar.

Na nem is annyira rejtett hisz a tavaly áprilisban bemutatott eszköz már a csomagolásán is hirdeti Bluetooth headset képességét. És valóban, a készülék oldalán lévő két kis pöcköt benyomva a kijelző elemelkedik a síkból, és így egy cirka 10 gramm súlyú, szabványos Bluetooth headset-nek kinéző cumó kerül a kezeink közé.

Egyszerű de elegáns csomagolásban kapjuk meg a TalkBand B3-at

A TalkBand B3-at egyébként ez a funkció emeli ki a tömegből, az alap megoldásokat ugyanis a kínaiak is ugyanúgy implementálták, mint bárki más – de erről majd a szoftveres részben írok pár szót.

Ezt a gombot benyomva oldható ki a headset

A hardvernél maradva azt kell elmondani, hogy… nagyon nincs is mit elmondani. Van itt pár kB (és tényleg annyi, szám szerint 128 kB) RAM, illetve szédületes mennyiségű, 16 MB flash tárhely. Ebből látszik is, hogy ez nem egy Android Wear alapú okosóra, nem lehet programokkal bővíteni és file-okat másolni rá.

HUAWEI TalkBand B3
MÉRETEK Headset: 43.08 mm x 18.44 mm x 10.53 mm
SÚLY Súly (szíjjal együtt): < 95.8 g Headset: 10.8 g
KIJELZŐ Technológia PMOLED érintőkijelző
Méret 0.7”
Felbontás 80 x 128 pixel
Kijelző/előlap arány ?
ÉRTESÍTÉSI LED
CPU Típusa ?
Magok száma ?
GPU
RAM 128 kB RAM
TÁRHELY 16 MB flash (külső) és 512 KB flash (beépített)
BŐVÍTHETŐSÉG
KAMERA, ELŐLAPI  Felbontás
KAMERA, HÁTLAPI Felbontás
Videófelvétel
NFC
WIFI
GPS
BLUETOOTH ?
FM RÁDIÓ
UJJLENYOMAT OLVASÓ
AKKUMULÁTOR 91 mAh
ELÉRHETŐ SZÍNEK Classic (barna/bézs bőr szíjjal), Elite (titánium szürke, fém szíjjal) és Active (fekete/fehér, szilikon szíjjal).

 

A szokásos specifikációs táblázat nagy része ezúttal üresen áll, nem meglepő módon; sem kamera, sem hiperszuper SoC  nincs a Huawei csuklóra pakolható okoseszközében – de ez teljesen normális, egy ilyen minimál eszközbe nem kellenek feleslegesen a nagy fogyasztók.

A szíj tág határok között állítható

A kijelző felbontása 80 x 128 pixel, mindez 0.7 inch-en terül el. Hát nem ettől a kijelzőtől fogunk hátast dobni, ráadásul erős napfényben lehetne kissé jobban is látható, de annyi baj legyen.

A töltést egyébként csak úgy tudjuk megoldani, ha kivesszük a fő egységet a szíjból; ilyenkor csak egy microUSB töltőre lesz szükségünk, és máris adhatjuk a naftát kis segítőnknek. Ami egyébként nem fogja naponta zabálni az áramot, elég ugyanis (használattól függően) 3-4 naponta töltőre tenni. Az akksi 100%-os állapotában egyébként nagyjából 6 órányi folyamatos beszélgetést tesz lehetővé, aki tehát aktívan kihasználná a B3 ezen tudását, annak hamar meg kell barátkoznia az akár naponkénti töltéssel is.

A Bluetooth eszköz ki- és behelyezését segítő mechanika jól működik, stabilnak tűnik, így ezzel vélhetően nem lesz gond hónapok vagy évek múltán sem.

Vissza
Következő

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!

KÜLSŐ
SZOFTVER
HARDVER
Összpontszám
Please enter your name here