Hivatalos közlemény a Huawei-Google ügyben

Mint azt már többen olvashattátok, forr a levegő a Huawei jövőbeli frissítéseit illetően, miután Trump elnök nyilatkozatát követően több cég is kihátrál a kínaiak mögül. Alább a Huawei hivatalos közleménye az ügyben.

Huawei Technologies: A Huawei továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban lévő Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten.

 

„A Huawei jelentősen hozzájárult az Android fejlődéséhez és növekedéséhez világszerte. Mint az Android egyik legfontosabb globális partnere, szorosan dolgoztunk nyílt forráskódú platformjaikkal, hogy olyan ökoszisztémát fejlesszünk ki, amely mind a felhasználók, mind az iparág számára előnyös. A Huawei továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban kapható Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten. Továbbra is biztonságos és fenntartható szoftver-ökoszisztémát építünk majd, annak érdekében, hogy a lehető legjobb élményt biztosíthassuk felhasználóink számára világszerte.”

Alább olvasható továbbá a Google és az Android hivatalos állásfoglalása arról, hogy forgalomban lévő Huawei termékeken továbbra is elérhetők lesznek a Google Play szolgáltatásai:

Google nyilatkozat:

„Együttműködünk a rendelettel és vizsgáljuk annak állításait. A Google Play és a Google Play Protect továbbra is elérhetők és használhatók maradnak a forgalomban lévő Huawei eszközökön.”

Az Android válasza a Huawei felhasználók kérdéseire:

 

“A Huawei felhasználók kérdéseivel kapcsolatban és az Egyesült Államok kormányzati intézkedések betartása érdekében: Biztosíthatunk titeket, miközben betartjuk az összes amerikai követelményt, a Google Play és a Google Play Protect szolgáltatásai a jövőben is elérhetők lesznek a forgalomban lévő Huawei eszközökön.”

A Huawei Technologies ellenzi az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának döntését, mellyel az úgynevezett Entity List-re tette a vállalatot. Megvan a tervünk annak biztosítására, hogy termékeink többsége a nehéz körülmények között tovább tudja szolgálni a felhasználókat. Azonnali lépéseket teszünk az ügy megoldásának érdekében, minden lehetséges intézkedést megteszünk, hogy mérsékelni tudjuk a döntés hatását. A helyzet ellenére továbbra is elkötelezettek maradunk a magas színvonalú szolgáltatások és termékek biztosítása mellett. Szeretnénk megköszönni felhasználóinknak a folyamatos támogatást, továbbra is a legjobb szolgáltatásokat és élményt fogjuk biztosítani számukra.

Fontos kiegészítés érkezett időközben a hazai képviselettől:

A Huawei Technologies összes eddig megjelent, felhasználók által már megvásárolt, valamint kereskedelmi forgalomban elérhető okoseszközén most és a jövőben is változatlanul elérhetők lesznek a legújabb Google és Android frissítések.

Zsolnay Lászlóhttps://androtech.hu
Android kedvelő és általános techb*zi - akit érdekel minden technológiai újítás, legyen az hasznos, vagy kevésbé hasznos. A mindennapokban egy Huawei Mate 20 PRO-t és egy Galaxy Watch Active 2-t használok.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Írd be a hozzászólásod!
Kérlek írd be újra a neved

Legutóbbi cikkek

Már wifin is csatlakozik a Huawei legújabb okosmérlege

A Huawei Scale 3 minden korosztálynak személyre szabottan segít az egészség megőrzésében

Aszimmetrikus dizájnnal jön a Huawei új összehajtható telefonja

A Mate X2 legvékonyabb pontján mindössze 4,4 milliméter

[teszt] Xiaomi Mi Electric Scooter Pro 2

Vettem egy Xiaomi Mi Electric Scooter Pro 2-t és gondoltam megosztom a saját tapasztalataimat vele. Kezdő rolleresként mit érdemes tudni, mi alapján válasszunk típust és hasonló világmegváltó gondolatok.

Jövő héten jön az EKG és vérnyomásmérés A Galaxy Watch-ra

A sokak által (néha már-már hisztérikusan várt) EKG és vérnyomásmérés lehetősége a kezdetektől ott lapul a Watch Active 2-ben...

Lime – bérelhető elektromos roller amitől addikt leszel

Sokan mondták, hogy aki kipróbálta a Lime-ot, annak úgymond kapudrogként működött az elektromos rollerek világába. Gondoltam ezt ki kell próbálnom nekem is.

Mindössze 6 grammos a Huawei legújabb okoskarkötője

A Huawei bemutatta legújabb fitnesz kiegészítőjét, a Band 4e Active okoskarkötőt. A pehelykönnyű, csupán 17 grammos – szíj nélkül...

Legutóbbi tesztek

[teszt] Xiaomi Mi Electric Scooter Pro 2

Vettem egy Xiaomi Mi Electric Scooter Pro 2-t és gondoltam megosztom a saját tapasztalataimat vele. Kezdő rolleresként mit érdemes tudni, mi alapján válasszunk típust és hasonló világmegváltó gondolatok.

[teszt] Samsung Galaxy S20FE

Nagyon kíváncsi voltam a Samsung Galaxy S20FE-re, mert nálam is képbe került, mint lehetséges Mate 20 Pro utód - hogy végül megtörténik-e a váltás az a cikk végére kiderül.

[teszt] Samsung Galaxy Buds Live

Babok a Samsungtól tele ígéretekkel - de mi a valóság, valóban megreformálja a piacot az újfajta kialakítás?

További érdekes cikkekEzek is érdekelhetnek