[teszt] Huawei FreeLace Pro

A Huawei nyakpántos Bluetooth fülhallgatója járt nálam teszten - ANC és hosszú üzemidő jellemzi, egész kellemes áron.

Régen járt már a kezeim között nyakpántos fülhallgató, az utóbbi időszak inkább a TWS-ekről szólt nálam. Pedig az egyik igencsak kedvelt fülesem anno egy hasonló megoldás volt a Samsungtól, így eléggé kíváncsi voltam arra, mit tud adni a Huawei így 2020 végén ugyanebben a témakörben.

Külső, kezelés, technikai adatok

A FreeLace Pro-t A Huawei Developer Conference 2020 alkalmával mutatta be a cég a közelmúltban, a Freebuds Pro-val egy időben. Míg az utóbbi a klasszikus TWS vonalat képviseli, a FreeLace Pro inkább azoknak szól, akik szeretnek aktívan sportolni – hiszen már csak a kialakítása miatt is jobban fekszik az eszköznek az a használati mód.

Míg egy TWS-nél aggódhatunk, hogy elhagyjuk a kis bogyót, leesik, megsérül, akármi, addig itt a nyakpántos megoldás miatt biztosan mindig rajtunk marad, bármit is csináljunk.

Másik előnye általában ennek a kialakításnak, hogy az üzemidő is lényegesen több és nincs ez másként most sem; a Freelace Pro 24 órányi zenehallgatást bír egy feltöltéssel (bekapcsolt ANC-vel ez 16 órára redukálódik), plusz a feltöltést is intézhetjük kapásból egy telefonról is akár.

Ez szerintem marha jó ötlet; míg a legtöbb ilyen eszköznél csak egy anya csatlakozó van amibe be kell dugni egy kábelt töltéshez, addig itt egy apa csatlakozó van, amit bedugunk a töltéshez. Ez a jobb oldali fülhallgató és a nyakpánt találkozásánál rejtőzik, szabaddá varázslásához szét kell húzni a két egységet és előbukkan az USB-C csati. Ezt utána lehet telefonba, laptopba vagy asztali gép USB-C portjába dugdosni (de használható a füleshez kapott USB-USB-C adapter is). A Huawei ígérete szerint egyébként egy ilyen 5 perces töltés alkalmával 5 órányi zenehallgatáshoz szükséges energiát pumpálhatunk az eszközbe, ami azért tényleg elég jól hangzik.

Az irányítás kétféle módon történhet, egyik megoldás a jobb oldali részen található fizikai gombok nyomkodása. Itt lehet indítani/megállítani a zenét, illetve a hangerőt adagolni, plusz dupla nyomásra egyéb funkciók is előhívhatók, lásd az alábbi ábrát:

A bal oldali fülhallgató ezen kívül érintésérzékeny is, viszont itt csak az ANC működését tudjuk befolyásolni. Ez egyébként 3 lépésben állítható (Zajcsökkentés, Tudatosság és KI). A Zajcsökkentés magáért beszél, ilyenkor működik az ANC – meglehetősen hatékonyan egyébként, ugyanakkor (mint általában az ANC) leghatékonyabban a mélyebb frekvenciákat képes kioltani, mint például az autó motorhangja, porszívó és társaik. A Tudatosság módtól nem lesz több eszünk, viszont hatékonyabban hallhatóvá válnak a külvilág zajai. Ez például jól jöhet ha épp minket büntet az ellenőr, mert így nem kell mindig visszakérdeznünk épp milyen adatot szeretne mégis tovább hallgathatjuk kedvencünket. A Ki mód pedig meglepő módon kiiktatja az ANC működését.

Maga a füles is elég jól izolál egyébként, ezt tetézve az ANC-vel pedig már biztosak lehetünk abban, hogy semmi sem zavarja meg zenehallgatásunkat. Hívás közben is van egyébként zajszűrés, ilyenkor egy harmadik mikrofon is bekapcsolódik a buliba a még nagyobb hatékonyság érdekében.

A külső szokás szerint szubjektív dolog, én személy szerint az olyan megoldásokat szeretem amik minél inkább belesimulnak a fülbe és a lehető legkevésbé látszanak. A FreeLace Pro-ról ezt nem tudnám feltétlenül elmondani, már csak azért sem mert a fülhallgatók behelyezve úgy állnak kissé előre, mintha épp ki akarnának fordulni a fülből. Van akit ez zavar van akit nem, az én ízlésemtől kissé távolabb áll ez a fajta megjelenés.

A fülhallgatók egyébként mágnesesen összekapcsolódnak így nem himbálózik majd minden összevissza a nyakunkban – jó dolog, hogy az összekapcsolódás pillanatában a zenelejátszás megáll, kihagyott ziccer azonban hogy szétválasztásnál nem indul újra automatikusan.

Szoftver

Külön letölthető szoftver nem kell a FreeLace Pro használatához, nálam egy Mate 40 Pro eseténél minden funkció beépült a kapcsolódó Bluetooth menüpont alá. Nagy dolgokra egyébként sem kell számítani, állíthatjuk a Zajkioltás módját, frissíthetjük alkalomadtán a firmware-t és letilthatjuk a bal oldali egység érintésvezérlését.

Hangzás

A FreeLace Pro hangzása egészen rendben van, bár vannak azért benne gyengeségek. Ami elsőre feltűnt, hogy fel tud menni egészen hangosra – viszont maximum hangerőn eltűnik a basszus nagy része és eléggé összemosódik a hangzás. Maximum előtt egy lépcsővel még rendben van minden, aztán ráengedjük az utolsó fokozatot és ez hallhatóan nem tetszik majd neki. Hozzáteszem a maximum hangerő már nekem is necces lenne hosszútávon, de ezzel, hogy kissé szétesik a hangkép biztos nem használnám így.

Ezen kívül más bajom nem igazán volt, az esetek nagy részében a passzív zajszűrés is bőven jó, adott környezetben pedig még mindig rá lehet engedni az ANC-t is. Telefonáláskor sem volt probléma így a FreeLace Pro erre is nagyszerűen használható.

A Huawei FreeLace Pro egy eléggé korrekt fülhallgató lett, és az ára sem túlzottan vészes (jelenleg cirka 38 ezerbe kerül). A nyakpántos kialakítástól már elszoktam, de szerencsére a nyakra ülő rész sem merev, így mondjuk az esti podcast hallgatásnál ágyban sem zavart. Egyébként is vélhetően azok fogják ezt az eszközt választani akiknek szükséges, hogy a fülhallgató tutira rajtuk maradjon, például sportolás közben – egy TWS nem feltétlenül ideális megoldás erre a célra. A hangzás alapvetően rendben van, a töltési megoldás nekem külön tetszett – részemről ajánlott, főleg ha kissé lejjebb megy az ára.

KÜLSŐ
7.5
SZOFTVER
0
HANGZÁS
7
ÉS SZERINTED?5 Votes
6.1
AMI TETSZETT...
Kellemes anyaghasználat
Okos töltési megoldás
Hatékony passzív és aktív zajszűrés
Gyorstöltés (5 perc --> 5 óra)
...ÉS AMI KEVÉSBÉ
A hangzás ok de semmi extra
Magas hangerőn szétesik a hangkép
7.3
ÉRTÉKELÉS:
Zsolnay Lászlóhttps://androtech.hu
Android kedvelő és általános techb*zi - akit érdekel minden technológiai újítás, legyen az hasznos, vagy kevésbé hasznos. A mindennapokban egy Huawei Mate 20 PRO-t és egy Galaxy Watch Active 2-t használok.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Írd be a hozzászólásod!

KÜLSŐ
SZOFTVER
HANGZÁS
Final Score
Kérlek írd be újra a neved

Legutóbbi cikkek

Kutatás: ezek a mobiltelefonos appok a legnépszerűbbek a magyarok körében

A Huawei kutatása szerint a TikTok főként vidéken tarol, az online vásárlás a nők, míg a mobilbank a férfiak körében kedvelt

Már decemberben megérkezik az EMUI 11

A Huawei saját felhasználói felülete megnövelt adatbiztonságot és vadonatúj funkciókat kapott

Renderképeken a Galaxy S21

A jó minőségű renderképek a LetsGoDigital csapatának köszönhetők.

[teszt] Samsung Galaxy S20FE

Nagyon kíváncsi voltam a Samsung Galaxy S20FE-re, mert nálam is képbe került, mint lehetséges Mate 20 Pro utód - hogy végül megtörténik-e a váltás az a cikk végére kiderül.

[teszt] Samsung Galaxy Buds Live

Babok a Samsungtól tele ígéretekkel - de mi a valóság, valóban megreformálja a piacot az újfajta kialakítás?

November 30-tól kapható Magyarországon a Huawei Mate 40 Pro

A vállalat zászlóshajó készüléke limitált számban, két színben érhető el

Legutóbbi tesztek

[teszt] Samsung Galaxy S20FE

Nagyon kíváncsi voltam a Samsung Galaxy S20FE-re, mert nálam is képbe került, mint lehetséges Mate 20 Pro utód - hogy végül megtörténik-e a váltás az a cikk végére kiderül.

[teszt] Samsung Galaxy Buds Live

Babok a Samsungtól tele ígéretekkel - de mi a valóság, valóban megreformálja a piacot az újfajta kialakítás?

[teszt] Samsung Galaxy Z Fold 2

Bepillantás a jövőbe - amiről jelenleg még nehéz eldönteni, hogy ez a jövő jó-e vagy sem.

További érdekes cikkekEzek is érdekelhetnek